Egyedülálló szülőként nyilván nincs módom két lakás rezsijét fizetni, arról nem is beszélve, hogy egy nagyon pofás garzonról van szó gépesített konyhával, hűtővel, mosógéppel, mobilklímával, amit kár lenne "parlagon" hagyni. Ezért, ahogy évek óta már, kiadom a kecót.
Hosszú évekig egy kislány és az anyukája bérelte. Az anyuka sajnos rákban elhunyt, az addigra nőcivé cseperedett lányka pedig szépen rendben eltemette anyját, majd külföldre távozott egy szebb jövő reményében. Ezért kényszerültem új bérlő után nézni.
Megjelenik a hirdetés, majd az első érdeklődő, miután megnézi a lakást, zsebből kicsap kéthavi kauciót, valamint egy havi bérleti díjat. "Ez simán ment" - gondolom, és elégedetten távozom.
Egy hónap múlva a bérlő közli, hogy külföldre kényszerül költözni, ezért már mondogatja is fel a bérleti szerződést. "Óhogyvazze" - gondolom, ám közlöm - én hülyepicsa - hogy az azóta kifizetett következő hónapot le is lakhatja. Zsiványszem csillan, és kiderül, hogy tulajdonképpen egy baráttal együtt laknak ott, hát a barát lelakná. Rendben.
Ezzel a rendbennel bekerülök egy olyan spirálba, amiből már nincsen kiút, még kevésbé olyan, ami felfelé vezet. Barát lakik, majd közli, hogy bérelne, bérleti szerződés megír, kaució sehol, kölcsönszerződés megír, rezsi sehol, szerződés felmond.
Már "csak" az elszámolás marad hátra. Fruzsi felmegy lakásba órát leolvasni, és megbeszéli bérlővel, hogy minden számlát kiegyenlít, és így megtudják, hogy végül is mennyi az annyi, amivel bérlő tartozik, és amit az 5-dikén ki is egyenlít. Ám Fruzsinak Spanyolországba kell utaznia a megjelölt időpontban, ezért megkéri unokabátyját, hogy az általa előkészített papírokkal járjon el, és vegye át a zsozsót, no meg a kulcsokat.
Az uncsitesó (akit nevezzünk Zoltánnak, bár az igazi neve Laci) fel is kerekedik a megjelölt napon, hogy foganatosítsa a jogos igényt. Fél óra ház előtti szobrozás után telefon, hogy Holabérlő, de Holabérlő közli, hogy barátja, aki elsőként vette ki a lakást, mégsem távozott külföldre, sőt maradna a lakásban, így minden pénzt neki adott oda. Zoltán azért bemegy a lakásba, és látja, hogy bizony-bizony, ott valaki "életvitelszerűen tartózkodik". Már nem az ember, csak az összes cucca.
Zoltán telefonál Fruzsinak. Fruzsi kéri Zoltánt, hogy menjen másnap vissza, és cserélje le a zárakat.
Zoltán másnap visszatér egy halom zárral felszerelkezve, és mikor nyitná az ajtót, odabenn az első bérlővel találja szembe magát. "Nocsak, nocsak" - gondolja Zoltán, és kérdőre vonja Zsiványszeműt, mire az közli, hogy ő bizony ittenmarad, és erről a Fruzsi bizony tud is.
Zoltán telefonál Fruzsinak. Fruzsi telefonál Zsiványszeműnek. "Húzol a pébe!" - gondolja, de a telefonban csak nagyon határozottan felszólítja, hogy hagyja el a lakást. "Deháténmindégkorrektvoltamveled" jeligére Zsiványszem fűtfát ígér, többek között azt is, hogy ugyan marad a lakásban, de jó bérlő módjára el fog számolni Fruzsival. "Na jó." - gondolom ekkor, mert nem szeretném Zoltánt (bár az igazi neve Laci) további konfrontációba kényszeríteni.
Aztán miután kispanyolországoztam magam, hazatérek, és felkerekedem, hogy most már aztán tegyük tisztába ezt a Zügyet.
Meg is érkezem szépen a megbeszélt időpontban a lakásba, ahol biza nincsen senki. Mivel nálam egy hiányos kulcscsomó van, és egy olyan zár is zárva van, melynek kulcsa nincs a birtokomban, a "Zárdoktor" (vagy valami hasonló) iparosmester szolgáltatásai mellett döntök. Ki is érkezik a hatvanas úriember, fel is töri a szóbanforgó zárat, hát mit ad Isten, a lakás tök üres!
 |
| Ezt Neked, Balázs! |
"Kirabolt a szemétláda." - lövöm be a szitut éleslátóan. Így kerülök még aznap este a 7. kerületi rendőrkapitányságra és teszem meg a feljelentést "ismeretlen tettes" ellen.
"A vihar a biliben oké, de hogy jön ide a Markó utca?" - teheted fel fifikásan a kérdést, amennyiben elolvastad a címet.
Hát úgy, hogy eme hosszas bevezető után elérkeztünk a ma reggelhez, amikor a fenti ügynek 4 év után megtörtént a tárgyalása.
Gondolhatod, hogy mennyire jól lehetek, ha épp a napokban hoztam létre egy DepiAnyu című blogot. Már csak a ma korareggeli szottyos idő és ez a tárgyalás hiányzott a jókedvemhez. És meg fogsz lepődni, de tényleg.
Fél 7-kor keltem, Bencét megetettem, tisztába tettem és átadtam Apának. Aztán gyors készülődés és indulás. 8-kor találkoztam az egyetlen tanúval, Zoltánnal (bár... tudoooooood) és miközben egyeztettük a vallomásainkat, elandalogtunk a Markó utcába. Beálltunk a sorba, ami a reptereken használt fütyülős kapuhoz vezetett, majd átesve az ellenőrzésen a páternoszter felé vettük az irányt.
Az utazás a cabrio lifttel abszolút feldobta a reggelt, és talán oldotta is a tárgyalás okozta feszültséget.
A tárgyalótermet könnyen megtaláltuk, és le is ültünk az előtte lévő padra. Így néztük végig, ahogy szállingóztak történetünk szereplői. Először valami teremőr vagymi, aztán egy taláros nő, majd egy férfi, aztán még egy taláros nő. Végül egy hatalmas méretű, norvégmintás pulóveres, zsíroshajú némber. A nyitott ajtón keresztül láttuk, ahogy ezek odabent egyrészt bemutatkoznak egymásnak és "belakják a teret". Közben néha elvonta a figyelmünket egy-egy romacsalád, vagy talán egy vajdaság, akik egy másik folyosón egy másik tárgyalásra vártak.
És közben latolgattuk, hogy vajon hol lehet az én ügyemben beidézett vádlott, no meg, hogy hogyan kell oda bemenni. Kopogunk? Vagy hívnak? De aztán inkább maradtunk a padon, mert azt gondoltuk, ha nagyon hiányzunk, csak kijön értünk valaki.
Aztán egyszercsak hangosan felreccsent egy hangszóró, és dörgedelmesen tette nyilvánvalóvá, hogy mindnyájunkat várnak odabenn szeretettel.
Ekkor a jobb oldail üvegajtó mögül meglepetésszerűen előbukkant a tettes, és köszönés nélkül elémvágott az ajtóban. Gondolom, sietős volt neki.
Mi is beténferegtünk és udvariasan köszöntünk. Rég éreztem magam ilyen zavarban. Amikor a bírónő (az egyik taláros nő) aszonta, jöjjön középre, már el is indultam a pulpitus felé, és csak fél úton vettem észre, hogy a vádlottnak szólt. Így hát visszaoldalogtam a hátsó padsorba, mintha ott se lennék.
Nem szaporítom a szót. Egy nagyon szimpatikus ügyésznő felolvasta a vádat, aztán kiküldtek, aztán visszahívtak, a nagyon szimpatikus, mosolygós bírónő megkérdezett az esetről, majd felolvasta a korabeli vallomásom. Ebből a dialógusból egyértelműen kiderült számomra, hogy tulajdonképpen a vádlott mindent beismert, kivéve a létrát. A létráról aztán mindent kellett tudnom, hogy mekkora volt, milyen anyagú, és hogy hogy fért be a lakásba, ha olyan magas volt. Amikor válaszoltam, hogy "Hát eldöntve", a bírónő arcán átsuhant egy mosoly.
Aztán behívták Zoltánt (bár...), elmondta, hogy mire emlékszik, megkérdezték, hogy létra volt-e, nem emlékezett, majd felolvasták az ő korabeli vallomását is. Aztán az ügyész mondott egy beszédet, majd a védő (a taláros pasi).
Mindeközben, jobb dolgunk nem légyen, módunkban állt a nekünk átellenben ülő írnokot alaposabban is szemrevételezni. Ő volt a hatalmas asszonyság norvégmintás pulóverben. Háááááááááááááááátvazze... A nő alakra olyan volt, mint egy gigantikus habcsók, akit egy remegő kezű óriáscukrász truttyantott az emelvényre. Pulóvere minősíthetetlen volt, amit már csak a tízcentis lenövéssel tarkított, szó szerint csimbókokba zsírosodó haja tudott überelni. Ez már önmagában is okot adott a jókedvre, ám a hölgy még megspékelve mindezt úgy püfölte a klaviatúrát, hogy közben morcosan ráncolta amúgy is összenőtt szemöldökét és fintorogva csücsörített.
Rázott a röhögés. Könyörögtem az égieknek, hogy ezt a teremben ülők ne vegyék észre.
És ez így ment végig a vád és a védelem beszéde alatt.
Aztán megkérdezték a vádlottat, hogy az utsó szó jogán akar-e még valamit mondani. Ekkor végre volt alkalmam az exbérlőmet is tanulmányozni. Tipikus bűnöző testtartás, enyhén előre ejtett vállak, ölben összetett kezek, szomorúkutya-szemek és folytott álalázat a hangban.
Ebben a pózban és modorban megtörten kijelentette, hogy nagyon sajnálja a történteket és természetesen szeretné megtéríteni a káromat.
"Momentán az is elég lett volna, ha köszönsz, vazze!" - gondoltam.
Ezek után a bírónő kérdezte, hogy számlaszámot adok-e meg vagy felfedem a megtért bárány előtt a lakcímem, hogy tudjon felém törleszteni. A számlaszámom nyújtottam át, egy "Eléggé szkeptikus vagyok" megjegyzéssel, amit a bírónő egy mosollyal nyugtázott.
Végül kiküldtek minket, hogy kitalálják, mit érdemel ez a bűnös.
A folyosón, csak úgy, őszinte érdeklődésből megkérdeztük az ügyésznőt, hogy ugyan mért enyhítő körülmény a vádlott számára, hogy egy kiskorú gyermeket tart el, és állítólag azért lopott, mikor ezt egy szintén kiskorú gyermeket egyedül nevelő nő kárára tette. A válasz az volt, hogy csak az elkövető körülményei számítanak a büntetés kiszabásánál. Én meg erre azt mondom, hogy "Csesszék meg, alássan!".
A folyosón még volt időnk Zoltánnal (b...) elmerengeni a vádlott "Nagyon sajnálom a történteket." kijelentésén is. Hiszen elhangzott a tárgyalóteremben, hogy az úr büntetett előéletű. Már nem először lopott, és valószínű, nem is utoljára. Pontosan lehet tudni, hogy ez az egyetlen jó mondat, amit az utsó szog jogán kiböffenthet. Mert aztán rögtön le is vizualizáltuk, ahogy a következő lakásból cipeli ki a genyó a következő mobilklímát, és közben megbánóan óbégat, hogy "Jaj, de sajnálom! Jaj, de sajnálom!" Na, ezen már hangosan és vinnyogva röhögtünk.
Vidámságunknak a dörgedelmes hanszóró vetett véget. Megszületett az ítélet.
1 év börtön 2 évre felfüggesztve. Valamint 15 napon belül megtéríti a károm. (Hiszem, ha látom.)
Illetve az eljárás költségeit is ráterhelték. A nyomozás alatt felmerült mind a 6000, valamint a tárgyalást illető 1000 forintot. Nem írtam el egy nullát, tényleg 1000 (azaz ezer) forintot kell megfizetnie a tárgyalás után. Vagyis ebbe az ezer forintba belefért a teremszolga, Ursula, az írnok, valamint az ügyésznő, a kirendelt védő és a bírónő gázsija is. Háááááátbae. Én ezt nem értem.
Mindegy. Túl vagyunk rajta. Vicces volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése