2013. május 29., szerda

Kivagyok, mint egy ló

Most értünk haza játszóterezésből. A hónom alja és a hátam úgy megizzadt, hogy foltos a pólóm, mint a kamionsofőröknek. Olyan szagom van, mint egy disznónak. A derekam leszakad, és úgy érzem, nem bírom ki ezt a másfél órát, ami még altatásig van.

Bencét elvitték a szomszéd gyerekek egy kicsit játszani. Ezért tudok írni.

Két napja leszokott a délelőtti alvásról, így fele annyi időm jut a házimunkára, főzésre satöbbi.

Két hete nem hajlandó beülni a babakocsiba, ezért egy hétig a hátamra kötöttem, azóta ülni sem tudok, csak a padlón feküdni.

Ha gyalog megyünk le, hazafelé kézben hozatja magát és közben kiflifalatkákkal kell etetni. Na ettől izzadok meg és mégjobban leszakad a derekam.

1 hete a hülye időjárástól Bence is meghülyült, nem hagyja magát bepelenkázni, és minél idegesebb vagyok, annál jobban röhög rajtam. Tegnap már kiabáltam, és csapkodtam a kanapét, annyira feldühített.

 Legyen már vége a hülye időjárásnak és tanuljon meg rendesen járni, és ne legyen hülye. Csak ennyit kérek. 

2013. május 22., szerda

Mi a divat?

Meghirdetni egy üres helyet, fogadni az érdeklődőket, válogatni, dönteni, majd nem szólni azoknak, akik várnak, abban reménykedve, hogy rájuk esett a választás... Hát ez.

2013. május 21., kedd

Keserédes hála

Ma is, mint minden nap, amikor az időjárás megengedi, kimentünk Bencével a játszótérre. Hogy korrekt legyek, napi háromszor szoktunk lejárni, úgyhogy most a reggeli játszóterezésről mesélnék egy kicsit.

2013. május 5., vasárnap

Anyanap

Kavarognak bennem az érzelmek. Egyik pillanatban boldog vagyok, a másikban már szomorú és elkeseredett. Az egész napra leginkább a káosz "bélyeg" ragad a legjobban, akkor is, ha a történéseket nézzük, akkor is, ha a lelkemben uralkodó viszonyokat.

2013. május 1., szerda

Makara Máté kérése

Máté Apa legynagyobb fia. Együtt éltünk több mint egy évet, és úgy éreztem, nagyon megkedvelt minket. Mi is őt, de most ez a bejegyzés róla szól. Amikor elköltöztünk, nagyon el volt szontyolodva. Azért, hogy már nem láthat bennünket minden nap, és hogy milyen lesz az élete nélkülünk.